Isten ajándéka a hit?

 Néha azt állítják, hogy a keresztények Krisztusba vetett üdvözítő hite kívülről jön, hogy az Isten ajándéka. Az egyik igeszakasz, amelyet ennek alátámasztására használnak, az Efezus 2,8-10, amely az új magyar fordításban így hangzik:

„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Első látásra, úgy tűnik, hogy ez azt jelenti. Nézzünk meg egy újabb angol fordítást is:

„For by grace you have been saved through faith. And this is not your own doing; it is the gift of God, not a result of works, so that no one may boast. For we are his workmanship, created in Christ Jesus for good works, which God prepared beforehand, that we should walk in them.” (ESVUK). Mindkét esetben, az utolsó főnév, amely megelőzi az „ez Isten ajándéka” kifejezést, az a hit. Viszont, ha nézzük az eredeti görög nyelvű szöveget:

„τῇ γὰρ χάριτί ἐστε σεσῳσμένοι διὰ πίστεως· καὶ τοῦτο οὐκ ἐξ ὑμῶν, θεοῦ τὸ δῶρον· οὐκ ἐξ ἔργων, ἵνα μή τις καυχήσηται. αὐτοῦ γάρ ἐσμεν ποίημα, κτισθέντες ἐν Χριστῷ Ἰησοῦ ἐπὶ ἔργοις ἀγαθοῖς οἷς προητοίμασεν ὁ θεὸς ἵνα ἐν αὐτοῖς περιπατήσωμεν.
SBL görög újszövetség

A magyartól és az angoltól eltérően, minden görög főnév tartozik egy nyelvtani nemhez, amiből három van: hímnemű, nőnemű, semlegesnemű. A fenti szövegre vonatkozóan, a χάρις (kegyelem), πίστις (hit) és még σωτηρία (üdvözség) szavak mind nőnemű főnevek. (A szövegben, a kegyelem a részeshatározó/eszközhatározó esetben szerepel, a hit a birtokos esetben, és az üdvözség igei formában, tehát eltér a morfológia az alapformáktól.) Viszont, τοῦτο (ez) semlegesnemű. Ez azt jelenti, hogy „ez Isten ajándéka” nem utalhat vissza a hitre, mert a nemek nem egyeznek meg. Ezt szintén látjuk az orosz fordításban, amelyben a göröghöz hasonlóan három nyelvtani nem, valamint több nyelvtani eset van:

„Потому что вы спасены по благодати через веру, и это не ваша заслуга – это дар Божий. Не за дела, чтобы никто не хвалился тем, что он якобы заслужил спасение. Мы теперь новое творение Божье, созданы в Иисусе Христе для совершения добрых дел, которые Бог предназначил нам совершать.
Új orosz fordítás

Hasonlóan a göröghöz, a hit (вера — itt tárgyesetben) nőnemű és ez (это) semlegesnemű.

A görög szöveg szerint, tehát: „ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” nem utal vissza a hitre. Mivel a szövegben nem szerepel semlegesnemű név ezt megelőzően, úgy tűnik, hogy Istennek az erre utalt ajándéka az egész fogalom lehet, mi szerint: „hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által.”

Bár jóllehet, hogy a hit az Isten ajándéka, ezt a fogalmat ezzel a bizonyos igeszakasszal nem lehet alátámasztani, a bizonyítékot máshol kéne keresni.

Máshol az újszövetségben, viszont, azt látjuk, hogy a hit hallásból van, azaz, hogy hallunk Jézus életéről, cselekedeteiről. Például: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által (Róma 10,17). És ahhoz, hogy üdvözülünk, a hallott üzenetben hinnünk kell: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a benne való hit által életetek legyen az ő nevében.” (János 20,30-31). „Aki hisz őbenne, nem jut ítéletre…” (János 3,18a). És a negatív oldalon is: „Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.” (Zsidó levél 4,2). „aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyetlen Fiának nevében.” (János 3,18b).

Isten ajándéka az evangélium, amelyet hitben (úgy hogy higgyünk benne, bízzunk Jézusban, aki a Messiás) kell elfogadnunk, hogy részesüljünk benne.

Hány feltámadás lesz?

 A konzervatív keresztények egyetértenek abban, hogy a jelen világkorszak végén, Jézus visszajön, feltámadnak a halottak, és következik az Utolsó Ítélet. Bizonyos események sorrendje, viszont, vitatott.

Az úgynevezett Diszpenzacionalizmus teológiai rendszere, jelenleg népszerű az evangéliumi keresztények körében, legalább két fázisban látja a feltámadást. Az úgynevezet Elragadtatás – korábbi írásokban transzláció – jövendőbeli eseményekor, a Krisztusban elhunyt hívők feltámadnak a halálból és a még élő hívők átváltoznak és halhatatlan testet kapnak. Az elragadtatás szó származik I.Thesszalonika 4,17-ből, ahol Pál apostol írja, hogy mi élők elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására. Ha ez bekövetkezett, a még élő és a földön maradt hitetlenek az úgy nevezett „Nagy Nyomorúságba” mennek be, amelynek végén Jézus visszajön a feltámadt szentekkel együtt és felállítja a királyságát a földön, amely ezer évig fog tartani. Az Ezeréves Királyság (Millennium) végén, feltámadnak és elítéltetnek a gonosz halottak.

A kérdésem az, megegyezik-e ez a rendszer azzal, amit Jézus és az apostolok tanítottak a halottak feltámadásáról? Hosszasan idézem az igét, amely János 5,19-25-ben található. Itt Jézus beszél: „Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. Sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti csodálkozzatok. Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte. Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.”

A második bekezdés, úgy tűnik, két külön fogalomra utal. Azt javaslom, hogy azok a halottak, akik most hallják Jézus hangját és élnek, ők szellemileg halottak voltak, de most újjászületnek, tehát szellemi életet kapnak. A következő rész, ahol Jézus nem mondja, hogy most van, olyan eseményre utal, ami még a jövőben van, mikor azok, akik testileg halottak feltámadnak, mind jók, mind gonoszok, ugyanabban az időpontban. Ha ez nem meggyőző, akkor van még.

„Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.”

„Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon.”

„Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (János 6,39-40. 44. 54.). Tehát, ezekből látszik, hogy azok, akik hittek Jézusban, feltámadnak „az utolsó napon.”

Ugyanazt említi Márta is, mikor beszél a testvéréről, Lázárról: „Márta ekkor így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” Jézus ezt mondta neki: „Feltámad a testvéred!” Márta így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus ekkor ezt mondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (János 11,21-26)

Másik hely, szintén Jézus beszél: „Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.” (János 12,47-48)

Ezeket összerakva, azt látjuk, hogy az igazak és a gonoszok egyszerre támadnak fel és ítéltetnek meg. Az igazak az utolsó napon támadnak fel, a gonoszok az utolsó napon támadnak fel. Ugyanazon a napon. Jézusnak több példázata is erre mutat, mikor tanít a korszak végéről.

„Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és leülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe dobják őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 13,47-50) Lásd szintén Máté 13,23-30 vö. 36-43.

Pál apostol sem gondolta másképpen, például, mikor beszélt Félix helytartóval: „De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében. És azt remélem Istentől, hogy - amit ők maguk is várnak - lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak.” (Ap. Csel. 24,14-15).

És az első korinthusi levelében: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.” (I. Kor. 15,20-26)

Tehát, itt tényleg látjuk, hogy a feltámadás két fázisban történik. Jézus első zsengeként támadt fel a halálból, és a többiek jönnek majd. Az akkor a vég, miután minden ellenség, beleértve a halált is, már eltöröltetett.

Összegezve, a jók is, a gonoszok is, feltámadnak az ítéletre „az utolsó napon.” Ez történik mikor Jézus eljön. Ebben az időpontban eltöröltetik a halál is. Ez ellenkezik a diszpenzacionalizmus tanításával, mi szerint Jézus eljön és feltámasztja az igazakat, miután hét év nyomorúság következik mi alatt sok ember meghal, és még ezután lesz ezer év, mi közben élnek és halnak emberek a gonoszok végleges feltámadása előtt. Hogyan lehet szenvedés és halál ezer hét éven keresztül az utolsó nap és a halál eltörlése után? Ennek nincs értelme.

Azt állítom, hogy Jézus és Pál feltámadásról és ítéletről szóló tanításai nem kompatibilisek a nyomorúság előtt elragadtatás és a jövendőbeli millenniumi királyság fogalmával.

Források:

Greg, Steve, Teachings on Matthew’s Gospel, John’s Gospel, Book of Daniel, Eschatology
Online: https://thenarrowpath.com/

Otis, John. Great errors in dispensational eschatology.
Online: https://www.youtube.com/watch?v=bVAgf6O0YCU

The Holy Bible, új fordítás
Online: https://www.biblegateway.com/

Krisztus feltámadásának bizonyítékai

 Húsvét alkalmából, közlök egy részletet a Krisztológia témájú főiskolai tananyagomból:

Szemtanúk

Senki nem látta a feltámadást, de sokan találkoztak a feltámadt Krisztussal.

Krisztus feltámadása és mennybemenetele közötti megjelenései a következő sorrendet követik: a) Magdalai Máriának és az asszonyoknak (Máté 28,8-10); b) Péternek (Luk 24,34); c) két tanítványnak az emmausi úton (Luk 24,13-32); d) a tíz tanítványnak, Tamás kivételével (Luk 26, 36-43); e) következő vasárnap a tizenegynek (János 20,26-29); f) a Genezáreti-tó mellett hét tanítványnak (János 21,1-21); g) egy galileai hegyen a tizenegynek (Máté 28,16-17); h) az apostoloknak és több mint 500 személynek (I.Kor 15,6); i) Jézus testvérének, Jakabnak (I.Kor 15,7); j) a mennybemenetel szemtanúinak (Ap Csel 1, 3-5).

Mennybemenetele után, Krisztus megjelent: a) vértanú Istvánnak (Ap Csel 7,54); b) Pálnak (Ap Csel 9,1-7; 26: 16-18); c) Jánosnak (Jel 1,7. 10-16).

Az üres sír

Jézus holttestét lepelbe takarták illatszerekkel együtt és arimátiai József sírjába helyezték. Mikor visszajöttek a sírhoz a hét első napján, üres volt. A tanítványok is meglepődtek ezen. Csak a feltámadás magyarázza meg az üres sírt.

Az elgördült kő

A sírt kőajtó zárta le. Az asszonyok nem tudták, ki fogja számukra elhengeríteni a követ, de mire odaértek, a kő már el volt hengerítve. A kő el volt mozdítva, hogy lássák a tanítványok, üres a sír.

Az otthagyott lepel

A lepel, amelybe takarták Jézus holttestét, még ott feküdt a helyén a sírban, de a test hiányzott. Nem így lett volna, ha a holttestet ellopták volna. Az üres lepel mutat a feltámadásra.

A pünkösdi események

Krisztus halála és pünkösd napja között a félénk, kétségbeesett tanítványok erőteljes bátor emberekké változtak át. Prédikációjában Péter a Szentlélek eljövetelét annak tulajdonította, hogy a feltámadt Krisztus küldte el.

Az Úr napja

Az istentiszteleti nap megváltozása még egy tényező, amely Krisztus feltámadására utal. Az első keresztyének zsidó származásúak voltak és hagyományosan a szombatot ünnepelték. Hirtelen kezdtek vasárnap összegyűlni. Erre a gyakorlatra a Szentírás utal (Ap Csel 20,7; I.Kor 16,2; Jel 1, 10); az ősegyházatyák művei pedig megmagyarázzák, pl.:

„Ne tartsuk be azért zsidó módon a szombatot, hogy örvendjünk a lustálkodás napjaiban, mert „aki nem dolgozik, ne is egyék…” Krisztus minden barátja hadd tartsa meg ünnepként az Úr napját, ami a feltámadásnak a napja, a hétnek a napjai közül a királynő és a fő.” (Ignác harmadik antióchiai püspök, 108-ban halt meg)

„A vasárnapnak nevezett napon, mindazok, akik városban vagy vidéken laknak egy helyen gyűlnek össze, és olvassák az apostolok emlékeit vagy a próféták írásait, addig ameddig megengedi az idő. …. A vasárnapi napon tartjuk gyülekezésünket, mert ez az első nap, amin Isten, megmunkálva változást a sötétségben és az anyagban, megteremtette a világot; és ugyanazon a napon feltámadt a halálból Jézus Krisztus a mi Urunk.” (Jusztinusz Mártir I. apológiája, 140).

Krisztus feltámadt!

<”}}}><